A Twilight (Alkonyat) című film 2008-ban készült Stephenie Meyer regényéből, Catherine Hardwicke rendezésében. Az alap sztori egy hétköznapi, kissé (kissé nagyonJ) ügyetlen lány (Bella Swan/ Kristen Stewart) és egy rendkívül vonzó vámpír srác (Edward Cullen/ Robert Pattinson) megismerkedése és szerelembe esése, a végén megspékelve egy kis akcióval.

   A könyv és a film is eléggé megosztja a közvéleményt. Én most a saját nézetemet fogom ismertetni a filmről. Tény, hogy pozitív és negatív vonásai egyaránt vannak. Nem akarok átesni a ló egyik oldalára sem, úgyhogy megpróbálom mindkét oldalról megvilágítani.

Kezdjük talán a negatívumokkal:

   Az első, és számomra legzavaróbb, az a sok kihagyás, átírás, ami általában jellemzi az olyan filmeket, melyek regényből készültek. Rengeteg párbeszéd van, ami olvasva nagyon tetszett, a filmben pedig teljesen más a megfogalmazása, vagy épp kihagytak olyan mondatokat, jeleneteket, amiket a készítők valószínűleg csak kis apróságként kezeltek, nem tartották fontosnak a cselekmény szempontjából, pedig nagyon is lényegesek ahhoz, hogy igazán érzékelni tudjuk a szereplők közötti érzelmeket.

   A másik dolog, ami nem tetszett, hogy nagyon gyorsan zajlottak az események. Persze, nem lehet egy kétórás filmbe bezsúfolni mindent, ami egy több száz oldalas könyvben van, de akkor is meg lehetett volna jobban oldani. Tisztán emlékszem rá, hogy, amikor először néztem a filmet, nagyon szemet szúrt valami. Mégpedig Edward  azon mondata, hogy: „Bella, mi nem lehetünk barátok!”

   Furcsának találtam, hogy ilyesmi kerül szóba, amikor körülbelül harmadszor beszélgetnek. Ráadásul az előző párbeszédeik sem voltak túl mélyrehatóak, alig beszéltek valamiről. Itt jön ki az, hogy szentelhettek volna több jelenetet az ismerkedős fázisnak, és akkor nem ért volna váratlanul, hogy barátságról, vagy egyáltalán valamilyen kapcsolatról beszélgetnek.
 

    Aztán ott van még az, hogy Bellát összesen, ha kétszer láthatjuk elmosolyodni az egész filmben. Jó, persze, új környezet, új suli, új emberek, de azért  Edward társaságában megengedhetne néha magának egy mosolyt (vagy egy felet, ha már annyira nehezére esik).

   És majdnem kihagytam, de szerencsére eszembe jutott, hogy Jasper karaktere nekem nem olyannak jött le a könyvből, mint ahogy a filmben jellemzik: „mindig fájdalmas képet vág”. Nehéz neki, hiszen ő nem olyan régóta „vegetáriánus”, mint a többiek, de azért kicsit túlzásnak érzem az állandó fapofát (kivétel a baseball-os rész, ott egész aranyos).

És akkor jöjjenek a pozitívumok:

   Először is nagyon tetszett a szereplőválasztás. Nincs olyan, akire azt tudnám mondani, hogy valaki más kellene helyette, úgyhogy inkább kiemelem a kedvenceimet:
Robert Pattinsont nagyon jól eltalálták Edward szerepére. Nem olyan szinten gyönyörű, mint, ahogy a könyvben le van írva, nem egy félisten, de hát olyat nem is lehetne találni, maximum akkor, ha leszerződtetnének egy igazi vámpírt.:) Az arcával nagyon jól tud bánni, tényleg elhiszem neki, hogy ő most épp önmarcangolós-szenvedős hangulatában van, vagy egy-egy mosolyánál, hogy jó a kedve.

   Kristen Stewarttal is meg vagyok elégedve a fentebb említett mosolyhiányától eltekintve. Számomra hiteles az alakítása. Jól játsza a kétbalkezes lányt, aki kissé feszült a sok új ember társaságában.

   Ott van még Alice és Carlisle, akik úgy fantasztikusak, ahogy vannak. Alice a maga mosolygós, vidám, jókedvet árasztó valójával, Carlisle pedig a nyugodtságával, a rajta látható jóindulattal, és hogy már attól megnyugszik az ember, ha csak ránéz.

   A zavaró átírások között akad egy olyan, ami nekem kifejezetten tetszett. Mégpedig az a jelenet, amikor az erdőben vannak, és Bella elmondja Edwardnak, hogy tudja, hogy vámpír. Ez a rész jobban megfogott, mint a könyvben, és ebben talán a helyszín szépsége is közrejátszott.

   A filmben hallható dalokról nem lehet egy rossz szavam sem. Nem kifejezetten az általam kedvelt stílust képviselik. Sőt, valószínű, hogy, ha csak úgy meghallom őket valahol, akkor oda sem figyelek rájuk, de annyira illettek a film hangulatához, hogy egészen megszerettem őket. Így most a rock zene szerelmese néha Debussyt hallgatJ

    Összességében elmondhatom, hogy engem teljesen magával ragadott a film, még így is, hogy nem volt épp tökéletes és sok helyen eltért a könyvtől. Izgatottan várom a következő részt, és remélem, hogy arról is legalább ennyire jó lesz a véleményem. A könyvet inkább nem kritizálnám, mert egyelőre csak álmodozhatok arról, hogy valaha is olyan író lesz belőlem, mint Stephenie Meyerből.:)

 

Szerző: Lyllus